Történelmünk

A KERZDETEKRŐL …

Noha Érden korábban is volt reformátusság, önálló egyházzá szerveződése a múlt század harmincas éveiben, Kulifay Gyula lelkipásztor ide kerülésével indult meg. 1937-ben épült a mai Kálvin-téri templom, és a gyülekezet 1939-ben vált egyházközséggé.

Ide tartoztak –másokkal egyetemben- az érdligeti és diüsdligeti egyháztagok is. A visszaemlékezések szerint, mivel a templomból hazafelé már együtt mentek az erről érkezők, út közben énekeltek, beszélgettek, és talán így szilárdult meg az az elképzelés, hogy az érdligetieknek önálló gyülekezetre van szükségük. A régi írások fogalmazásával élve „másfél évtizedes törekvés vált valóra”, mikor beindult a tényleges szervezés.

Ennek első írásos nyoma1948. januárjából lelhető fel. Ekkor, január 4-én volt „az érdligeti református hívők közösségének” az a gyűlése, melyen kimondatott:

„Kinyilvánítjuk a híveknek azon kívánságát, hogy a bensőségesebb hitélet kimélyítése, az egyházi munka megerősítése, a leki épség megtartása s a veszendőbe menő lelkek érdekében kérjük az Érdi Anyaszentegyházat, hogy fiókegyházzá lehessünk.”

Január 29-n történik az Érdligeti Fiókegyház első presbiteri gyűlése, mikoris elnöklő Kulifay Gyula lelkipásztor ismerteti a Fejér-megyei Földhivataltól hozzá érkezett iratot, mely szerint az érdligeti református imaház céljára 400 négyszögöl telket rendel kijelölni és átadni a községtől a református egyháznak.

1948. február 22. keltű az a megállapodás, melyben az érdi református egyház presbitériuma, és az érdligeti fiókegyházzá alakulni kívánó egyházrész küldöttei, az ugyanazon napon tartott presbiteri gyűlés határozatai alapján körvonalazzák az érdligeti fiókegyház működésének feltételeit.

Július hó 4-én presbiter-választó közgyűlésre került sor, amikor Kulifay Gyula lelkész előterjeszti, hogy az egyházmegye a fiókegyházzá alakulást jóváhagyólag tudomásul vette, így immár semmi akadálya annak, hogy a Fiókegyház presbitériumát megválassza. A közgyűlés a fiókegyházzá szerveződés előkészítő bizottságát egyhangulag presbitériummá választja.
Az első gyülekezeti évek beszámolójának tanúsága szerint ekkoriban élénk gyülekezeti élet folyt (egy ilyen jelentést olvashatunk az utolsó fejezetben). Számos olyan „világi” rendezvényt szerveztek (tea-délután, tombola), melyek bevétele a templom-építéshez szükséges anyagiak gyűjétését szolgálta.

Még 1948. augusztusában Érd Község Képviselőtestületéhez 1000 forint, decemberben a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez 20.000  forint segélyért folyamodik a gyülekezet imaházának felépítése érdekében. A teljes építési költséget ekkor 45 ezer forintra becsülik. Ez év novemberében a hívek aktív részvételével elkészült az alap és lábazat. Október 24-én alapkő letételi ünnepséget tartottak. A templomépítés felelős építőmestere Vajda Sándor volt.
A miniszterhez intézett kérelem eredménytelen volt, így 1949-ben az építés folytatására az Ökumenikus Egyházi Kölcsön Segélyalaptól három évre 20.000 forint kölcsönt vesz fel a fiókegyház, a gyülekezeti tagok személyes készfizető kezesség vállalása mellett, valamint az érdi anyaegyház is a presbitérium egybehangzó „igen” szavazatával kezességet, és a rendelkezésre álló tíz holdnyi ingatlanával felelősséget vállal a kölcsön visszafizetéséért.
1950-ben „templomépítési részjegy” kibocsátását határozza el a presbitérium 10 000 forint összértékben.
1952 templom belső munkák befejezése (május 11-n a közgyűlést már a templomban tartják)
1953 templom fűtés, padlózás (a fűtés egy év múlva is téma, üvegezés parkettázás gondja)
1955 kerítés (kimerülő anyagiak)
1957 május-júniusban elkészült a külső vakolás
1958 áprilisában templom körüli közmunkák/adakozás, templomkert – parkosítás
1959. szeptemberében már a templomszentelés időpontját is kitűzték október  25-re, ezt később azonban a püspök más egyházi elfoglaltsága miatt elhalasztották. „Közgyűlés úgy határoz, hogy megvárja az időpontot, míg püspök úr eljöhet.”
 
A tmplomépítés mellett, azt követően a harang kérdése is foglalkoztatta a gyülekezetet. Azonban még sokat kellett várni, míg megszólalhatott a harang. Konkrét döntés az 1961. augusztus 19-i presbiteri gyűlés alkalmával születik, mikoris a presbitérium egyhangúlag elhatározza, hogy egy darab 200 kg-os harangot szerez be az egyház részére átöntetés útján. Ennek végrehajtására „Harang bizottságot” hoz létre. Egyidejűleg intézkedik a „Harang alap” c. megajánlásos gyűjtés beindításáról. Szívós István lelkipásztor megkereséssel fordult az őriszentmiklósi egyház presbitériumához, hogy a tulajdonukat képező törött harangot adják el részünkre. 1962. májusában érkezik meg az Egyházügyi Hivatal engedélye a harangöntetésre és harangállvány állításra. Ám a megrendelés feltétele a szükséges mintegy 22 000 forint megléte. Tizennégy íven folyik a gyűjtés. Közben az is kérdés, hogy a toronyba, vagy külön állványra kerüljön-e a harang. Végülis esperes úr tanácsára a toronyba való elhelyezésre esik a döntés, a torony tartószerkezetének megerősítése mellett. Októberben adnak megrendelést Dusák István öntőmesternek –bizonyára költségkímélési okból, mert törött hang sem ajándékba, sem megvételre nem került- egy 150 kg-os harang öntésére. A harang decemberben elkészül, harangszentelésre 1963. március 31-n, Szamosközi István püspök részvételével kerül sor. Az ez alkalomból a templomban tartott presbiteri gyűlés során a püspök –bizonyára a látottak hatására- bejelenti, hogy az „egyházkerület vagyonából 2000 forintot juttat az Érdliget Egyházközségnek azzal, hogy az a templom farészeinek (ajtók, ablakok) festésére fordíttassék”.
Gyakori utalás történt ekkoriban arra, hogy az egyházközség anyagi helyzete oly szűkös, hogy még a legszükségesebb lelkészlakással sem rendelkezik. Az önállósulást követően lelkészeink saját házukban laktak, ennek ellenére a presbitérium időszerűnek tartotta, és szorgalmazta a lelkipásztor szolgálati lakásának építését. E tekintetben változás 1964. elején érzékelhető, amikor 31 család kötelezi magát, hogy három év alatt 49 000 forintot adományoz lelkészlakás építésére. Ekkoriban már az egyházügyi hatóság képviselőivel is tárgyaltak erről, és bár időközben ismét kérdésessé vált, hogy a parókia majdani építésére képes-e a gyülekezet, a kérdés mégis napirenden maradt. További két év telt el, míg újból felmerült a „gyülekezeti otthon” építése, mígnem 1967. márciusában sor került az építés terveinek ismertetésére, elfogadására, és közgyűlési határozat született az építésre. Mégis, kényszerű tervmódosítás és engedélyezési bonyodalmak után 1968. szeptemberében indulhatott el az építés a meglévő templommal egy telekre, annak földszinti kiegészítéseként, most már ismét „lelkészlakás és iroda” néven említve. Decemberre a koszorúig elkészült az épület, és bár építését sokféle külső és belső segítség támogatta, 1970-ben be is lehetett költözni, a teljes befejezésig még további munkákra volt szükség.
Templomunk és a parókia a 90-es évek elején történt felújítás és bővítés során nyerte el mai formáját.

Amennyire a fennmaradt írásokból meg lehet állapítani, a gyülekezet lelki épülése sikeresebb volt, mint a fizikai építés. Az egyházközség anyagiakban sosem dúskált. Az első évtizedekre különösen rányomta ez bélyegét. Ám abban az időben is gyermekistentisztelet, énekkar, házi istentiszteletek, családlátogatás, …

A számok tükrében tekintve, ha a választói névjegyzék rendelkezésre álló adataiból indulunk ki. A kezdetekben  200 ÷  450 ÷  425 család!!!